A világ egyre gyorsabb ütemben fejlődik: napról napra jelennek meg a piacon új telefonok, számítógépek, laptopok és táblagépek, amelyeken egyre csak szaporodnak az innovatív alkalmazások. Az egyik ilyen például a Naptár-funkció, amelynek segítségével könnyedén és hatékonyan rendszerezhetjük teendőinket, szervezhetünk találkozót, vagy menedzselhetjük a mindennapjainkat. Az alapvető alkalmazásokon túl – mint például a Google Calendar – rengeteg más applikáció is a rendelkezésünkre áll ugyanerre a célra, bemutatunk néhány online naptárat.
Korlátozott hozzáférés, végül elsöprő népszerűség: Az első naptár-programok története
Az online naptárak megjelenése egészen az 1960-as évekre nyúlik vissza. Meglepő lehet, de a digitális naptárak ebben az időszakban még csak egyedül a nagyvállalatok és a kormányzati szervezetek számára voltak hozzáférhetők. Csak 20 évvel később, az első számítógépek megjelenésével váltak mindenki számára elérhetővé. A megvásárolt gépeken lévő naptár alkalmazások segítségével már az egyszerű felhasználók is könnyedén tudták vezetni a teendőiket.
Az online naptárak térnyerésének következő mérföldköve az 1990-es évek voltak – azaz az internet megjelenésének időszaka. Ugyan ma már az online naptárak jelenléte teljesen természetes, viszont az akkori ember számára – akinek még a világháló is új volt – teljes mértékben elképzelhetetlen volt az is, hogy egyáltalán a teendőit bárhol tudja rendszerezni a világon, ahol van internetkapcsolat. Ebben az időszakban jelentek meg az első internetes naptárak, például a Microsoft Outlook Web Access (OWA) vagy a Yahoo Calendar. Utóbbi különösen nagy népszerűségnek örvendett:
- a stabilitás,
- az egyszerű használat,
- a más Yahoo szolgáltatásokkal való integráció,
- és nem utolsó sorban az ingyenes hozzáférés miatt.
Az online naptárak népszerűsége az idő előrehaladtával sem csökkent, sőt! Néhány évvel később, 2006-ban jelent meg a Google Calendar, amely nemcsak a Yahoo Calendar-éhoz hasonló funkciókkal rendelkezett, hanem a különféle események megosztását is lehetővé tette más felhasználókkal.
Az online naptárak térhódításának következő állomása az okostelefonok megjelenése volt. Ebben az időszakban a felhasználók egyre többször használták már ezeket az alkalmazásokat mobil eszközeiken – ráadásul még a mobil is szinte felesleges volt, hiszen az eseményeiket és találkozóikat szinte bármelyik eszközön áttekinthették.
A növekvő népszerűséget látva a cégek is egyre inkább érdekeltek voltak abban, hogy ezen a téren is fejlesszék telefonjaikat és táblagépeiket. Nem meglepő, hogy az elkövetkező években az online naptárak egyre több és jobb funkciókkal bővültek – például:
- automatikus emlékeztetőkkel,
- helyszíni adatokkal,
- esemény megosztással,
- más alkalmazásokkal való integrálhatósággal.
Utóbbi segítségével hangolhatjuk össze az e-mail- és a feladatkezelő szoftvereket is az online naptárunkkal.
A legnépszerűbb online naptárak
Google naptár: Nem véletlen, hogy a Google Naptár a mai napig a legnépszerűbb online naptárak közé tartozik. Hírnevét elsősorban a könnyű szinkronizációnak, az események gyors megoszthatóságának, illetve Meet videokonferencia alkalmazással való integrálhatóságának köszönheti.
Microsoft Outlook Naptár: Hasonlóan a Google naptárhoz, a Microsoft Outlook Naptár is szorosan kapcsolódik az e-mail klienssel, így az elektronikus leveleket és a naptári eseményeket egyszerre tudjuk kezelni. Az alkalmazás emellett csoportos munka és találkozók szervezésére is alkalmas.
Apple Naptár: Az Apple Naptár kifejezetten az Apple-felhasználóknak lehet hasznos, hiszen az Apple Naptár segítségével a komplett Apple-ökoszisztémával – például az iCloud, iPhone, iPad és Mac eszközökkel – is állandó kapcsolatot tarthatunk.
Calendly: A Calencly kiválóan alkalmas találkozók és meetingek gyors és egyszerű szervezésére. Ráadásul az applikáció más népszerű naptár-alkalmazásokkal, illetve video-konferencia szoftverekkel is összekapcsolható.
Milyen előnyei vannak az online naptárak használatának?
Noha a válasz már a fenti sorokból is kiderülhetett, az alábbiakban összegezzük, miért is éri meg online naptárt használni.
- Hozzáférhetőség: Az online naptárakhoz bárhol, bármikor hozzáférhetünk a teendőinkhez. Ez különösen hasznos, ha több eszközt használunk egyszerre.
- Szinkronizáció különböző eszközökkel: Az online naptárak automatikusan szinkronizálódnak más eszközökkel. Ha például az okostelefonunkon módosítunk egy eseményt, az az asztali számítógépen és a tableten is frissülni fog.
- Emlékeztetők: Az online naptár alkalmazások rendszeresen küldenek emlékeztetőket és értesítéseket a fontos eseményekről. Ez sokat segíthet, ha folyton rohanásban vagyunk.
- Megosztási lehetőségek: Az online naptárak tartalmát könnyen megoszthatjuk például családtagjainkkal, barátainkkal vagy munkatársainkkal.
- Automatizált feladatkezelés: Sok online naptár kezeli automatikusan a feladatokat.
Az online naptárak tehát rengeteg funkcióval bővültek az elmúlt évek során. Van, ami a felhasználók oldaláról nézve kifejezetten hasznos, míg fejlesztői szemmel rendkívül érdekfeszítő. Ha ez az utóbbi is érdekes lehet, akkor célszerű elvégezni egy programozói/fejlesztői kurzust, ahol elsajátíthatjuk többek közt az ilyen alkalmazások fejlesztésének alapjait is.
Érdekel a képzés?
Jelentkezz képzésünkre
Olvasd el a képzés infókat
Még több kapcsolódó tartalom
Diákjainkkal a NIX Budapestnél jártunk
Milyen is egy fejlesztő munkanapja? Diákjainkkal a NIX Budapestnél jártunk, hogy kiderítsük. A NIX egy nemzetközi…