Sokakat megrémiszt a mesterséges intelligencia rohamos fejlődése. Ennek a jelenségnek azonban rengeteg pozitív „hozománya” is lehet. Ilyen például a Clever Commit is, amely egy új fejlesztésű szoftverként nagymértékben megkönnyíti a programozók mindennapi munkáját. Hogy pontosan miként is működik ez a program, milyen előnyökkel szolgál a felhasználónak, illetve milyen egyéb felhasználási területekkel rendelkezik, azt fogjuk most cikkünkben górcső alá venni.
Muszáj a kódok módosításait fejlesztőknek ellenőrizni
Programozóként gyakran megesik, hogy egy adott kódban valamilyen változtatást kell eszközölnünk. Mielőtt azonban a kijavított kódot commit-álnánk – legyenek azok kisebbek vagy nagyobbak –, érdemes átnézetni azokat egy fejlesztő csapattal egy úgynevezett code review keretein belül. A review során a fejlesztők kiértékelik a módosításokat, és azonosítják azokat a malőröket, amelyeket mi nem vettünk észre. Vannak azonban olyan apró hibák, amelyek még az ő figyelmüket is képesek elkerülni. Ez pedig később egy teljes hibasorozatot is eredményezhet.
Ebben az esetben nagy segítségünkre lehet az Ubisoft saját fejlesztésű, programozókat segítő mesterséges intelligenciája, a Clever Commit. Az alig néhány éve debütáló program kezdetben a Commit-Assistant nevet kapta, csak később keresztelték át a mai nevére.
De mi köze a Ubisoftnak a mesterséges intelligenciához?
Aki egy kicsit is jártas a videójátékok világában, bizonyára hallott már a Ubisoftról. A stúdió a világ legnagyobb számítógépes játékgyártói közé tartozik, és olyan kultikus, máig népszerű alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Prince of Persia, az Assassin’s Creed, a Watch Dogs, a Ghost Recon, vagy a Far Cry-széria. Nem véletlen, hogy a fejlesztésükön egy sok fős programozói csapat dolgozik nap mint nap, hiszen ezek a játékok a Ubisoft legtöbb profitot termelő franchise-ai közé tartoznak. A programozó-csapat feladata, hogy még a megjelenés előtt kiküszöböljék a játékok azon hibáit – vagyis azokat a „bugokat”, amelyek rontanának a játékélményen. Még a legkisebb figyelmetlenség és mulasztás is okozhat végzetes hibasorozatot, amelyek aztán megzavarhatják a játékmenetet.
Minél nagyobb és összetettebb a játék, a fejlesztése során annál nagyobb hibalehetőséggel kell számolnunk. Nem ritka az sem, amikor a programozók kódjai önmagukban hibátlanul működnek, de egyszerre viszont már összeakadnak.
A bugok hatással vannak a stúdió megítélésére is
Számos olyan esettel találkoztunk már a közelmúltban, mikor ezek a hibák csak jóval a játékok hivatalos megjelenése után mutatkoztak meg. Ennek következtében a játék játszhatatlanná vált, bezárta magát vagy pedig lefagyott. Ha játékosként mi is tapasztalunk hasonlót, érdemes rögtön jelentenünk ezt a fejlesztőknek, akik később frissítések, patch-ek formájában fogják javítani a hibákat. Sajnos azonban addigra már késő lehet. Noha a kiegészítő programoknak köszönhetően valóban javulni fog a játékélmény, a cégre nézve nagyon kellemetlen, amikor ezeket a mulasztásokat nem egy szakképzett csapat, hanem a játékosok veszik észre. Rengeteg stúdió járt úgy, hogy a piacra dobott A-listás játékuk olyannyira tele volt bugokkal, hogy azokat azonnal vissza kellett hívni a digitális áruházak polcairól.
Első a profit?
Mivel az eladott példányszámra nagy hatással vannak a megjelenés hetén kikerülő hivatalos kritikák és pontszámok, ezért a gyártók mindig igyekeznek ügyelni arra, hogy a játék kódbázisában lévő hibákat azonnal kiküszöböljék. Ebben pedig nagy segítséget jelent a Clever Commit, amely a programozók helyett is észleli a kódokban ejtett hibákat. Noha erre a célra már korábban is használtak statikus, illetve dinamikus kódelemző szoftvereket, a Clever Commit minden eddiginél hatásosabb megoldásnak bizonyult. A szoftver ugyanis a változtatások elemzésével önmagát is tanítja, ezáltal pedig egyre jobb és okosabb lesz.
A mesterséges intelligencia alapú program ráadásul olyannyira hatásosnak mutatkozott, hogy ma már – a Ubisofttal szorosan együttműködve – a Mozilla Firefox is használja a böngésző rendszerében. Ezzel is növelni tudja a felhasználói élményt.
A kódokat ellenőrző mesterséges intelligencia alapú rendszerek mára egyre több területen jelentenek komoly segítséget. Ezért, ha érdeklődünk a programozás iránt, érdemes részt vennünk egy komplex programozói képzésen. Ha pedig még a Clever Commit használatát is kitanuljuk, rengeteg időt spórolhatunk meg majd magunknak.
Érdekel a képzés?
Jelentkezz képzésünkre
Olvasd el a képzés infókat
Még több kapcsolódó tartalom
Diákjainkkal a NIX Budapestnél jártunk
Milyen is egy fejlesztő munkanapja? Diákjainkkal a NIX Budapestnél jártunk, hogy kiderítsük. A NIX egy nemzetközi…