A programozó tudás elsajátítása manapság önmagában már nem elegendő. Az elvárt hard skillek (nevezzük egyszerűen szakmai tudásnak, illetve a szakma elsajátításához szükséges képességeknek) mellett a munkáltatók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az úgynevezett soft skillek meglétének is, amelyek inkább a személyiségünket, karakterünket jellemzik. Pontosabban: soft skillek alatt értjük azokat az interperszonális, szociális készségeket, amelyeket a mindennapjaink során, emberi kapcsolatainkban alkalmazunk. Például amikor értő figyelemmel fordulunk a másik felé, kommunikálunk, tárgyalunk, érvelünk, prezentálunk, konfliktust kezelünk, problémákat oldunk meg, vagy csapatot vezetünk. Vannak cégek, ahol a teljesítményértékelési rendszer nemcsak a hard skilleket osztályozza, hanem a soft skilleket is. Ezek a cégek általában elég egyértelműen kommunikálják a dolgozóik felé azt is, hogy milyen személyiségjegyekkel kell rendelkezniük, de legtöbbször már a kiválasztáskor is figyelnek erre. Jó hír, hogy ezek a skillek fejleszthetők, ha kellő figyelmet fordítunk önmagunkra! Nézzünk pár soft skillt, amelyek jól jönnek a programozó szakmában!

Problémamegoldó képesség

Nem lehet elvitatni, hogy az IT világában ez az egyik legfontosabb skill. Sok területen van rá szükség, hiszen a programozó munkája gyakran a problémák megoldásáról szól, főként, ha szoftverfejlesztésről vagy tesztelésről van szó. Előfordul, hogy a hibakeresés néha több időt vesz igénybe, mint maga a kód megírása. Türelemre és analitikus gondolkodásmódra szintén szükség van, hogy ha sok buggal és hibával kell szembenézni, továbbá, hogy napi szinten patcheljük és javítsuk a szoftvert.

Kommunikációs készségek

Nyilván az IT szakma is tobzódik az előítéletekről. Igazi mítosz, hogy a programozó egy zárt szobában, a világtól elzárva kódol – ez természetesen eléggé távol áll az igazságtól. Ennek az iparágnak, mint sok más ipari szegmensnek éppúgy jellemzője a meetingeken való részvétel a csapattal, egy másik részleggel (például sales-szel, marketinggel) és néha akár egy ügyféllel is. Emiatt is kiemelten fontos, hogy egy programozó könnyedén tudjon a napi teendőiről beszámolni, vagy, ha arra kerül a sor, megvédeni az ötleteit, alátámasztani azokat szakmai érvekkel. A kommunikáció a napi szintű kooperáció egyik alappillére majdnem minden cégnél. Ha jó kapcsolatban vagyunk kollégáinkkal, valószínűleg hamarabb kapunk tőlük segítséget, ami különösen fontos lehet akkor, ha még csak kezdők vagyunk ebben a szakmában.

Önismeret, nyitottság a kritikára, visszajelzésekre

Ezt akár nevezhetjük egy általános skill-nek is, amely szinte minden iparágban, munkahelyen szükséges. Ennek persze feltétele, hogy folyamatosan fejlesszük önmagunkat, amelynek nemcsak az önreflexió a lényege, hanem a másoktól érkező észrevételek elfogadása is. Így jobban látjuk önmagunkat, erősségeinket, gyengeségeinket, fejlesztendő területeinket. Fontos, hogy a negatív kritikát is kellő nyitottsággal fogadjuk, hiszen az többnyire szintén a fejlődésünket szolgálja.

Kreativitás

Lehet, hogy sokaknak felszalad a szemöldöke a kreativitás és a programozás összekapcsolására. De bizony tény, hogy az IT szakmában is szükség van a kreatív szakemberekre, akik új ötletekkel és legfőképpen új megoldásokkal tudják segíteni a projektek beindulását, valamint teljes folyamatát. A munkaadóknak fontos, hogy az egyre erősödő konkurenciában valamilyen módon kitűnjenek. Így a kreativitás egy nagyon erős fegyvertény, mert az új ötletek komoly versenyelőnyhöz juttathatják a cégeket.

Fejlődési vágy, nyitottság a változásra

Az informatika köztudottan egy dinamikusan fejlődő iparág. Nem elég megtanulni egyetlen nyelvet és arra hagyatkozni, azaz egy egész karriert végig kódolni egy adott tudással. A programozási nyelvek is folyamatosan fejlődnek, vadonatúj framework-ök jelennek meg. Rendszeresen új eszközök állnak rendelkezésre, amelyek befolyásolhatják a hatékonyságot, az előrehaladást a mindennapi munka során. Pontosan ezek miatt érdemes folyamatosan fejleszteni magunkat online kurzusokkal, konferenciákon való részvétellel, vagy esetleg egy-egy IT-s „meetup” látogatásával. A változásra való nyitottság azt is sugallja, hogy pozitívan éljük meg az új kihívásokat. Készen áljunk a folyamatos szakmai fejlődésre.

Csapatban működés

Az IT és a programozás a szokásos hiedelmekkel ellentétben nem a magányos harcosok terepe, hanem csapatjáték. Egy fejlesztői csapat általában több embert foglal magába, akik együtt, közösen felelősek a teljes projektért. Mindenki hozzáadja a saját tudását, mivel az együttműködés és kooperáció teszi lehetővé a sikert. Tudjuk, hogy csapatmunkával sokkal erősebb és nagyobb sikereket lehet elérni, mint egyedül!