Ha szétnézel a szakképzések palettáján, elsőre is szembeötlik, hogy ma már a karriermenedzsment önmagában is értékes piaci szegmensnek számít. Nem véletlen, hogy a hazai bootcampek és programozó iskolák többsége is jellemzően több százezer forint pluszdíjért kínálják ezt mint extra szolgáltatást, a programozó képzések, programozó tanfolyamok mellé. Mi a Progmaticnál azonban egészen másként gondolkodunk erről. Nálunk a karriermendzsment a képzési csomag beépített része – többletdíj nélkül. És ez még nem minden!
De mi is az a karriermenedzsment?
A karriermenedzsment velősen fogalmazva mindazon a soft skillek elsajátítását és gyakorlati tréningezését jelenti, amelyek a munkaerőpiacon való sikeres boldoguláshoz éppúgy szükségesek, mint maga a programozó képzés során megszerzett szaktudás. Fontos ezzel kapcsolatban látni, hogy – bár általánosan hasznosítható készségekről van szó –, ezek a skillek akkor tudnak igazán hatékonyan és célorientáltan működni, ha az adott szakterülethez, jelen esetben a programozói kompetenciákhoz és a pálya munkaerőpiaci realitásaihoz kapcsoljuk őket. Ha nagyon pragmatikusan nézzük, valójában ezeknek a segítségével tudod majd fejlesztőként megtalálni a szíved vágya (és az aktuális szakmai-személyes szinted) szerinti munkahelyet és munkakört.
És mivel mi a Progmaticnál elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy hallgatóink minden tekintetben korszerű és piacképes tudást szerezzenek nálunk, és a képzés elvégzése után ténylegesen el is helyezkedjenek fejlesztőként, a karriermenedzsmentet a tanfolyamba beépített szolgáltatásként adjuk. És ezért semmilyen extra díjat nem számolunk fel, mert úgy gondoljuk, hogy egy képzést akkor lehet igazán sikeresnek mondani, ha a résztvevők egy munkahelyen kamatoztatják a megszerzett tudásukat. Hogy mindezt mennyire komolyan gondoljuk, azt az állásgaranciával bizonyítjuk. Garantáljuk, hogy a képzés utolsó napját követő 6 hónapon belül elhelyezkedsz a szakmában. Ha mégsem sikerül, a képzés díjának felét visszafizetjük! Ez azért elég meggyőzően hangzik, ugye?
A piacképesség hármas pillére a Progmaticnál
Ahogyan az állásgarancia is mutatja, mi biztosra megyünk! Ez azért lehetséges, mert egy több lábon álló stabil alapra építjük a karriermenedzsmentünket. Ahol a képzés első lépéseitől az elhelyezkedésig, sőt a sikeres beilleszkedésig és a teljes körű helytállásig kísérünk és támogatunk szakmaváltó utadon.
- Ezek közül a pillérek közül az első a piacképes és gyakorlatorientált szaktudás. Nem tankönyvízű, holt elméleti ismereteket adunk át, hanem már az első naptól a valós piaci feladatokra készítjük fel hallgatóinkat, olyan gyakorlatfókuszú oktatással, melynek során valódi projektmunkákon keresztül tanulhatsz bele a programozási folyamatokba. Ezt többéves IT-s tapasztalattal és oktatási gyakorlattal rendelkező oktatóink és a limitált létszámmal működő óráink egyaránt garantálják. Arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy mindenki lépést tudjon tartani, és egyéni szükségletei szerint, oldott légkörben tanulhasson. Igény szerint egyéni konzultációs lehetőséget biztosítunk.
- Emellett második pillérként már a tanfolyam kezdetétől folyamatosan foglalkozunk és erősítjük a fentebb már említett – és rövidesen majd részletezett – soft skilljeidet. Ezek a sikeres karrier, azaz a pályán való beágyazódásod zálogát jelentik. Közben megismerkedhetsz partnercégeinkkel, akik már a tanfolyam ideje alatt bemutatkoznak neked, és akik lehetőséget kínálnak az elhelyezkedésre. Ezenközben folyamatosan megújuló tudástárat igyekszünk rendelkezésedre bocsátani blogbejegyzéseinkben, melyek a szakmai kérdésektől a munkaerőpiaci viszonyokon át a karrier soft skillekig sokféle területet felölelnek.
- A tanfolyam végéhez közeledve pedig – építve a már addig is megszerzett készségekre – célzott karriermenedzsment tréninget tartunk felkészült trénereink segítségével.
A sikeres záróvizsgával azonban nem ér véget a küldetésünk. Ha igényled, a tanfolyamot követően is folyamatosan segítünk a továbblépésben. Lehetőséget nyújtunk személyes konzultációkra, akár mentori, akár HR-es vagy elhelyezkedéssel kapcsolatban keresel minket. Ez is része a karriermenedzsment mentorálási folyamatunknak, mellyel téged – és minden hallgatónkat – támogatunk abban, hogy megvesd a lábad és új karriert fuss be fejlesztőként.
Miből áll a karriermenedzsment tréning?
Na, ez aztán végképp nem holt tudás magolásáról szól. Kőkeményen a saját bőrödön megtapasztalva, sok-sok helyzetgyakorlaton és azok elemzésén keresztül elérjük azt, hogy
- megtaláld és ki tudd választani a neked leginkább testhezálló álláslehetőséget,
- elérd, hogy behívjanak interjúra,
- az interjúra sikeres interjútechnikákkal felvértezve érkezz,
- ha felvettek, sikeresen be tudj illeszkedni, és hatékonyan erősítsd a csapatot,
- tovább tudd építeni szakmai karrieredet.
Amit mindehhez előzetesen elsajátítasz:
- célzott önéletrajz- és motivációslevél-írás (erről egyébként már itt is írtunk részletesen)
- LinkedIn profil létrehozása,
- állásajánlatok felkutatása, remote lehetőségek és adatbázisok
- sikeres kommunikációs és interjúzási technikák
- szakmaspecifikus információk (fizetési sávok, munkakörök, feladatkörök, előrelépés stb.)
- soft skillek a munkahely megtartásához és a szakmai fejlődéshez, továbblépéshez.
Mondtuk már, hogy mi a Progmaticnál biztosra megyünk? Több mint 5 éve foglalkozunk programozó képzéssel – diákjaink 98%-a azóta is fejlesztőként dolgozik.
Mi szóltunk!
Érdekel a képzés?
Jelentkezz képzésünkre
Olvasd el a képzés infókat
Még több kapcsolódó tartalom
Diákjainkkal a NIX Budapestnél jártunk
Milyen is egy fejlesztő munkanapja? Diákjainkkal a NIX Budapestnél jártunk, hogy kiderítsük. A NIX egy nemzetközi…