Vajon mindenki egyformán hatékony?A hatékonyságunkat sokféle módon fejleszthetjük, ami jól jöhet a munkában, a tanulásban, de a hétköznapok minden más területén egyaránt. Ennek egyik módja, ha a figyelmünket megfelelően tudjuk fókuszálni. Ebben nagy segítséget jelent, ha képesek vagyunk meditatív állapotba kerülni. Egy ponton túl a folyamatos, megállás nélküli munka vagy tanulás nem hoz olyan eredményt, mint szeretnénk, de ha közben csinálunk valami olyat, ami segít elmélyülni, jelentősen nőhet a hatékonyságunk, még akkor is, ha kevesebb időt töltünk a munkával.
A kiégés az egyik legdurvább hatékonyságromboló
A depresszió és a szorongás lassan népbetegségnek számítanak. A hozzájuk társuló kiégést pedig már a WHO is a betegségek és rendellenességek listáján jegyzi. Nem véletlenül, hiszen amellett, hogy kiemelten fontos mentális egészségünk megőrzése, a kiégést tartják az egyik legjelentősebb hatékonyságromboló faktornak. Éppen ezért nem mindegy, mikor milyen hatékonyságnövelő eszközhöz, módszerhez nyúlunk. Ugyanis, a hatékonyság folyamatos hajszolása is kimerüléshez vezet.
Alkalmazzuk a mindfulness technikáját a hatékonyság megőrzéséhez
A meditatív állapot hallatán ne gondoljuk, hogy ez csak és kizárólag a spiritualitás iránt érdeklődők módszere. Az elme lecsendesítése vagy a gondolatok elterelése nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy csendes szobában egyedül ülünk és próbálunk fókuszálni. Meditatív állapotba kerülünk akkor is, ha valami olyasmit csinálunk, ami beszippant, ami közben lelassulnak a gondolataink. Ez az a bizonyos flow állapot.
Csíkszentmihályi Mihály óta mindenki tudja, hogy nem lehetetlen elérni a flow állapotot, sőt rendszeresen meg is tapasztalhatjuk az áramlás élményét. A képzőművészek, zenészek, sportolók gyakran átélhetik a flow-t tevékenységük közben, de programozók, szoftverfejlesztők, szövegírók és értékesítők is beszámoltak már hasonlóról munkájuk során.
A flow vagy meditatív állapot elérésének kulcsa a tudatos jelenlét, azaz a mindfulness. Meditációval is elérhető ez az állapot, de a mindfulness sokkal inkább jelent egyfajta szemléletmódot: szándékos – jelenlétet. Figyelmünk nem a múlton töpreng vagy a jövőt fürkészi, hanem a jelenre fókuszál. A mindfulness gyakorlása közben nem cél a relaxáció, feszültség esetén ennek az állapotnak az elfogadását is jelentheti. A tudatos jelenlét során a figyelem elterelődése teljesen természetes folyamat. Ha ezt tapasztaljuk, finoman tereljük vissza gondolatainkat az eredeti fókuszra.
Hatékonyság megőrzése a munkában, tanulásban, mindfulnesszel!
Bizonyára ismerős helyzet, amikor megbeszélésről megbeszélésre rohanunk, közben próbálunk elintézni néhány sürgős telefont, elküldeni pár e-mailt, a maradék időben pedig elvégezni az egyéb feladatainkat. Ugyanez megfigyelhető a vizsgaidőszakban is: vizsgára felkészülés, vizsga, majd kezdődik minden előről, amíg le nem tudjuk az utolsót is és már indul a következő félév. Ha nincs szünet, átvezetés a feladatok között, hamar kimerültnek és fásultnak érezhetjük magunkat.
Tartsunk rövid szünetet az alábbi módon:
- Kávézzunk, de ezúttal kicsit másképp. Ha mindig otthon kávézunk, keressünk a közelben egy hangulatos kávézót és indítsuk ott a napot. Figyeljünk a minket körülvevő hangokra, illatokra tudatosan. Ízlelgessük a kávénkat.
- Sétáljunk napközben. Tegyünk az ebédszünetben egy rövid sétát. Már 20-30 perc sétálás is sokat javíthat a kedélyállapotunkon.
- Lélegezzünk tudatosan. Lélegezzünk ki és be, lassan, legalább 10-15-ször. Figyeljük meg közben a levegő áramlását a testünkben: milyen testérzeteink vannak? Érzünk valahol feszültséget? Gondoljuk azt, hogy a légzésünket erre a testrészre tudjuk koncentrálni és lélegezzük át, mintha csak ki akarnánk fújni onnan a feszültséget. Ezt a gyakorlatot végezhetjük egészen addig, amíg a feszültség meg nem szűnik.
- Blokkosítsuk a tevékenységeinket és tartsunk közben 30-40 perces szünetet, amikor felhívjuk ismerőseinket vagy sétálunk egyet.
Plusz tipp: bár a napi beosztás, nem mindfulness módszer, érdemes megvizsgálnunk, mennyire hatékony az időbeosztásunk, erre is léteznek már jól bevált időmenedzsment technikák.
Fordítsuk meg a napunkat!
Ha eddig a munkával kezdtük a reggelt, most fordítsuk meg a sorrendet.
- Iktassuk be reggelre az edzést, vagy a meditációt.
- Reggelizzünk ráérősen, mintha csak hétvége lenne.
- Olvassunk könyvet, vagy lapozgassuk a kedvenc magazinunkat egy kávé vagy tea mellett.
Miért fontos, hogy a szabadidőnk is hatékonyan teljen?
Nem kell, hogy a szabadidőnk minden perce hatékony legyen. Viszont ha a szabadidőnkben is felállítunk célokat, amelyek némi koncentrációt, tudatos jelenlétet követelnek meg, akkor pihenés közben is megélhetjük a flow élményét. Persze ez nem azt jelenti, hogy a szabadidőnkben is a munkánkkal kellene foglalkoznunk. Sőt, minél eltérőbb tevékenységet végzünk, annál inkább felfrissül a szellemünk és elterelődnek a gondolataink a megoldhatatlannak tűnő problémákról. Persze attól még a probléma nem tűnik el, de azzal, hogy nem egy beszűkült, csak a problémára koncentráló tudatállapotból tekintünk a kérdésre – hanem attól eltávolodva – segíthet új nézőpontot adni és rávilágítani a megoldási lehetőségekre.
A kikapcsolódás is mindenkinek mást jelent. Van, aki sorozatot néz, mások a telefonjukat pásztázzák. Mégis miért van az, hogy egy idő után ezek a tevékenységek nem kapcsolnak ki bennünket? Mert semmilyen formában nincs meg bennük a kihívás, sőt semmilyen készségre nincs hozzájuk szükség, fejlődésről már nem is beszélve. Sokkal inkább tompul az elménk, csökken a fizikai erőnlétünk is, míg végül állandósul az apátia, vagyis a közöny állapota. „Nincs kedvem/erőm semmihez, nem érdekel semmi…” – ismerősen hangzik?
A jól megszervezett hobbi, mint például a kertészkedés, a programozás vagy a keresztrejtvényfejtés, de akár ide sorolhatjuk a stratégiai társasjátékokat is, mind – mind a szabadidő hatékony eltöltését támogatja, ezzel pedig mentális jóllétünket segíti.
Érdekel a képzés?
Jelentkezz képzésünkre
Olvasd el a képzés infókat
Még több kapcsolódó tartalom
Diákjainkkal a NIX Budapestnél jártunk
Milyen is egy fejlesztő munkanapja? Diákjainkkal a NIX Budapestnél jártunk, hogy kiderítsük. A NIX egy nemzetközi…