Miért pont a Progmatic fejlesztő kurzusa? Szilágyi Attila diákunk története:

Kicsi korától érdekelte Attilát a programozás, ezért tudta, hogy jó fejlesztő kurzusra van szükségeMiért ez a szakma?

Egészen kis korom óta érdekelt az informatika és megmozgatta a fantáziámat, bár középiskola végéig bizonytalan voltam abban, hogy mit is válasszak az informatikán belül. Ekkortájt fogalmazódott meg bennem, hogy talán a kódolás lesz az amivel foglalkozni szeretnék. Autodidakta módon belekóstoltam még, ha nem is olyan bőségesen, maximum 10-15 órát foglalkoztam vele, de ez épp elég volt, hogy eldöntsem, ez nagyon érdekel, és szívesen kipróbálnám magam benne. Ezután már csak egy megfelelő programozó képzést kellett találjak.

Miért a Progmatic Academy fejlesztő kurzusa?

Sok kurzus közül a Progmatic keltette fel legjobban az érdeklődésemet, a nyílt napon is már érződött a képzés szervezettsége, a szervezők, illetve oktatók lelkesedése. Ekkor döntöttem el, hogy ez az a fejlesztő képzés ahova szeretnék jönni, itt el tudom sajátítani a kódolás rejtelmeit.

A fejlesztő kurzus közben:

Először nagyon furcsa volt ez a világ, amibe hirtelen belecsöppentem. Rengeteg új dolog és sok új anyag, ami az elején gyorsnak tűnt. Szerencsénkre a tanárunk, Papp Gergő egy rendkívül profi, tehetséges és végtelenül türelmes oktató volt, aki meg tudta velünk értetni ezt a tengernyi sok anyagot. Amit viszont kihangsúlyozott, hogy nem elég, ha ő elmondja, elmagyarázza órán. Igenis otthon jó pár órát rá kell szánni, mert egy elég intenzív képzésről beszélünk. Az elején nehéz volt. Otthon én is számtalan sok órát töltöttem a gyakorlással, és a házi feladatok megoldásával, de muszáj volt, mert máskülönben ez tényleg nem sikerült volna. Viszont, ahogy egyre jobban rááll az ember agya, úgy egyre jobban és gyorsabban megérti, megoldja a feladatokat. Persze az órák közben Gergő mellett is volt segítségünk, hiszen ott voltak a mentorok akik szintén sok szakértelemmel és odafigyeléssel foglalkoztak velünk, segítették a munkákat.

Melyik szakirányt választottad?

Nekem a backend fejlesztő része jobban tetszett, így hát ez ezt a szakirányt választottam.
Azt kell mondjam, hogy a képzés elején is furcsa volt a gyors tempó, na, de ebben a csoportban meg pláne. Nyilasy Péter az oktatónk, aki szintén nagy tapasztalattal rendelkező, kiváló oktató, de Ő inkább jobban önállóságra nevelt bennünket, meg kellett tanulnunk keresni a Google-ön, tudom ez furcsán hangzik, de higgyétek el, nagyon sok múlik rajta, hogy hogyan, milyen kulcsszavakkal keresel, és hogy tudod-e valójában a probléma forrását, amire rá akarsz keresni.

Az órák viszont itt is nagyon jó hangulatban teltek, családias légkör volt, Péter is igyekezett ezt a hangulatot fenntartani. Sokat nevettünk, hülyéskedtünk, és persze még többet tanultunk, dolgoztunk.

Összességében egy remek csoport tagja voltam, temérdek sok tudással gyarapodtam, és megérte mindaz az idő, energia amit belefektettem, hogy fejlesztő legyek.

A képzés után:

Az elhelyezkedésben végig segítettek, így büszkén mondhatom, hogy augusztus elejétől egy szuper informatikai cégnél fogok dolgozni mint junior szoftverfejlesztő.