Simon Gergely diákunk története, aki bölcsészből lett fejlesztő, programozó:
Hogy jutott eszedbe, hogy pont a programozó, fejlesztő szakmát válaszd?
Alkotni szeretnék. Embereken szeretnék segíteni. Hasznosan szeretném tölteni a napjaim.
Ezeket a vágyakat több mint egy éve fogalmaztam meg magamnak. Majd egy keresési periódus után mindezeket, a gyermekkorom óta létező IT iránti vonzalom és a decens pénzkeresési lehetőségek iránti elhatározással együtt, a programozásban találtam meg. Így eldöntöttem: programozó leszek.
A kivitelezés ez esetben nem volt annyira egyszerű, mint pályaválasztás előtt. Akkor a bölcsész út mellett tettem le a voksom, így a döntésem pillanatában sokadik éve róttam az ELTE Bölcsészettudományi karának campusát, éppen nyelvészettudományi mesterképzésemet végeztem. De a felismerés, hogy többet szeretnék, azonnali cselekvésre késztetett, így a bölcsész képzést és az egyetemet a BA diploma megszerzése után otthagytam, hogy megvalósítsam amit elhatároztam.
Miért választottad ezt a képzési formát és a Progmatic-ot?
Miután áttekintettem a lehetőségeimet, azt választottam, hogy egy boot campben fogom az első lépéseket megtenni a programozás kapcsán. Így rövid idő alatt piacképes alapot tudok szerezni. (Hiszen már nem volt időm újra éveket iskolapadban tölteni.) Be is adtam több intézménybe a jelentkezésem, majd vártam. A várakozás alatt egy multi ITsupport részlegén dolgoztam, és befejeztem korábbi Life Coach képzésemet. Azért jegyzem meg ez utóbbit, mert IT területen is nagyon fontosak a soft skillek, nagyban segítik, hogy jobb legyen az ember abban amit csinál.
Több boot camp is visszajelzett, de nálam a befutó a Progmatic Academy lett. Szimpatikus volt már a felvételi beszélgetés is, ahol a képzésvezetővel is találkozhattam, így megbizonyosodhattam arról, valóban megfelelő szakmai színvonalon fog zajlani a képzés.
Pár nappal a beszélgetés után, csütörtökön, megkaptam a visszajelzést: felvettek, méghozzá ösztöndíjas helyre. A képzés hétfőn kezdődött. Pénteken felmondtam a munkahelyemen.
Milyen volt a programozó képzés? Milyen fejlesztő-szakirányt választottál?
A képzés kiváló volt. Megkaptuk a szükséges elméleti alapokat, majd erre építettük rá a gyakorlatot. Sok-sok gyakorlatot. Kaptunk lehetőséget az elmélet tetszés szerinti mélyítésére is, de az órák utáni otthoni gyakorlás elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az ember tényleg biztos alapokra tehessen szert a programozásban. Ez a rendszeres „házi feladatokkal” volt biztosítva.
A képzés felénél jött a szakosodás. Én a back end szakirányt választottam, ahol a Spring keretrendszerben mélyültünk el. Itt külön, a témára még jobban ráspecializálódott oktatót kaptunk.
Mit gondolsz az oktatókról?
Mindkét tanár kiváló mesterünk volt, más-más stílussal, ami még inkább hozzájárult szakmai személyiségünk formálásához. Megtanították, hogyan kezdjünk hozzá egy probléma feldolgozásához, és hogyan oldjuk meg azt önállóan.
Hangsúlyt kapott a clean code is, aminek alkalmazásával mind a magunk, mind mások munkáját könnyítjük. Szintén előkerültek egyéb, fontos technológiák, mint pl.: a git, de a html/css alapjait is megtanultuk.
A már említett soft skillekfejlesztésében is kaptunk segítséget egy szakembertől, aki álláskeresésünkben is mindvégig támogatott, és menedzselt minket.
De ami a leginkább javunkra vált szakmailag, azok az önálló projektmunkák voltak. Egy kisebb és egy nagyobb projektet csináltunk meg csapatokban. Itt előkerültek olyan nehézségek és kérdések, melyek korábban eszünkbe sem jutottak volna. Megtanultuk így ezeket is kezelni. Például ha semmi sem működik öt perccel a demó előtt, ami működött tegnap délután.
A tanulótársakkal is jó kapcsolat alakult ki, ami biztosította, hogy kellemes, vidám környezetben töltsük képzésünket. Ez a baráti kapcsolat az oktatókkal is kialakult, bármikor fordulhattunk hozzájuk a tananyaghoz nem szorosan kapcsolódó kérdésekkel, problémákkal is.
Hogyan tovább? Sikerült elhelyezkedned a programozó, fejlesztő szakmában?
Az hogy a képzés hatékony volt, bizonyítja, hogy már két héttel a képzés vége előtt biztos helyet kaptam Java fejlesztőként egy szimpatikus KKV-nál. Itt lehetőségem lesz tovább fejlesztenem magam, és valódi gyakorlatba ültetnem a tudásomat, új dolgokat teremtve vagy megjavítva ami elromlott.
Emellett folytatom a tanulást, hiszen sohasem állhat meg ezzel az ember, pláne ha programozónak szeretné hívni magát. Folyamatosan kódolok, olvasok és hallgatok. Páran a képzésen együtt végzett projektmunkát is továbbvittük.
Emellett szeptembertől mérnökinformatikus BSc-t is kezdek esti képzésben. Ez utóbbi nem kruciális a pályán maradáshoz, inkább személyes elmélyülési vágyaimat elégítem ki vele.
Ha tehát te is pályamódosítóként azon töprengsz, hogy programozó legyél ne habozz belekezdeni, amennyiben vállalod, hogy sok időt és energiát beleteszel. Megéri!
Kipróbálnád magad Te is?
Jelentkezz képzésünkre, ahol a felvételi folyamat alatt kiderül, érdemes-e belevágnod.
Töltsd ki kvízünket, hogy megnézd, neked való-e ez a pálya.
Mesélj magadról pár szót… » Mivel foglalkoztál a mielőtt jelentkeztél a Progmatic programozó képzésére? Miért…
2 perc
Adatkezelési tájékoztatónkban olvashatod, hogyan védjük adataidat. Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Kérjük, járulj hozzá a sütik használatához, miután elolvastad Adatkezelési tájékoztatónkat.